Írtam is egyből a megyei újságnak, hogy hát szeretnék menni nyáron gyakorlatra, akik visszaírtak, hogy szívesen látnak. Hosszas egyeztetés után jutottunk el a mai naphoz, amikor is izgalommal és várakozással telve léptem be a szerkesztőség ajtaján az első munkanapomon.
Reggel ötkor kelni naponta nem egy leányálom. Lehetne rosszabb, nem azt mondom, de jobb is. Persze kezdésnek pont megfelel. :) Mindenesetre pontban ötkor kikeltem az ágyamból és hosszú készülődés után (mégis csak az első napjára megy az ember) elindultam Győrbe.
Mikor beléptem a szerkesztőség ajtaján és megmutatták az (ideiglenes) asztalomat, már akkor láttam, hogy "igen, ezt akarom csinálni". Minden munkának és hivatásnak meg van a maga hangulata, de ennek aztán főképpen. Körbenéztem és láttam az embereket, ahogy írnak, láttam ahogy az agyukból a szavak a kezeiken keresztül a képernyőre áramlanak. Láttam ahogy ezekből a szavakból szöveget, cikkeket formálnak, és láttam ahogy ezekből a cikkekből egy újság lesz.
A heti értekezlet után, ahol lenyomtam egy enyhén kínos bemutatkozást, elkezdődött az igazi munka. A körülöttem ülő újságírók az önálló munkára buzdítottak, nekem persze fogalmam sem volt hogy az hogy kell. Fura volt, hogy mindenki tudja mit kell csinálni, és hogy miről szeretne írni, én meg ültem és azt se tudtam mihez fogjak neki. Ötletem se volt, hogy mit és hogyan.
De akkor jött a "megmentőm", adott egy kisebb feladatot, majd a végén megkérdezte, hogy szeretném-e megírni helyette a cikket. Mondtam persze, és már neki is láttam a szorgos kutatómunkának.
Megkerestem az interjúalanyomat, aki a barátom lett. - Szegényt mindig belerángatom a feladataimba :D -
Felhívtam, persze nem hivatalos módon, de feltettem a kérdéseim, majd megírtam a közel egy oldalas anyagot.
Miközben írtam, egyre jobban eltöltött az érzés, hogy alkotok valamit. Most igenis maradandót alkotok, leteszek valamit az asztalra, egy cikket, amit nem csak páran olvasnak majd el. És bár lehet hogy nem az én nevem lesz az író mezőben (még nem tudom), én büszkén fogom hirdetni, hogy "azt.. azt ott én írtam".
Miután végeztem a cikkel, örömmel, és persze félelemmel együtt küldtem el a felelős újságírónak, aki azonnal átnézte. "Szuper lett." - mondta. :)
Így hát teljes elégedettséggel és megkönnyebbüléssel hagytam el a szerkesztőséget. A mai nap szerintem örök emlék lesz, mint az a nap, amikor "először dicsérte meg az írásom egy hivatásos újságíró".
És aztán holnap majd minden kezdődik elölről.. :)
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése